Tisztelt Hajdú-Bihar Megyei Vadászatra Jogosultak!


A Debreceni Zrínyi Miklós Vadásztársaság nevében egy felhívást teszek közzé!!


Az indított erre, hogy a vadász társadalom megítélése igen vegyes. Véleményem szerint ez adódik abból is, hogy a nagy többség nincs tisztában azzal. hogy a vadászok ténylegesen mit is csinálnak.


Ezen a helyzeten szeretnék változtatni azzal, hogy bemutatom azt a munkát, amit a társaságunk több éve ( 2010-től ) rendszeresen végez.


Minden évben megszervezzük a tavaszi szemétszedést !


Ebben az akcióban részt vesznek a vadászterületünkön lakó emberek, az itt működő

polgárőrség , a Debreceni Hajléktalanszállón akkor ott tartózkodó személyek, önkéntes

jelentkezők, vadásztársaságunk tagjai, családtagjai.

Az összeszedett szedett szemét elszállításáról az AKSD gondoskodik az általa biztosított

5 m3-es konténerekben, adott esetben sajnos 7-8 konténer sem elég, de a szabvány zsákokban összegyűjtött szemetet is elszállítják.

A szemétszállítás költségét és a konténerek díját a területi önkormányzati képviselő a rendelkezésére álló keretből finanszírozza.

A vadásztársaság az akcióban részt vevő 100—120 személyt meleg vadétellel és üdítővel

vendégeli meg.

Az alábbi linkeken tekinthetőek meg, a szemétszedéseken készült képek:

Szemét szedés 2017
Szemétszedés 2017
Szemét szedés 2018
Szemétszedés 2018
Szemét szedés 2019
Szemétszedés 2019

Másik programunk , amely 2011-ben indult tanya bejárásként, az akkori helyi körzeti megbízott Verbóczki Mihály ötlete alapján. 2012-ben vadásztársaságunk kezdeményezésére – amiben oroszlánrésze volt Both Tibor vadásztársunknak –ez az esemény Tanyasi Karácsonnyá alakult át.

Az idők folyamán, a területünkön működő szervezetek bevonásával igen széleskörűvé vált ez a kezdeményezés.

A vadásztársaság által biztosított vadból meleg ételt kapnak a rászorulók, akiket a közreműködők beszállítanak a rendezvényre. Akiket nem tudnak valamilyen okból behozni, azoknak a család létszámának megfelelő adagot és a tartós élelmiszert és használati cikkeket tartalmazó csomagot kiszállítjuk.

E megmozdulás másik állandó és fontos részvevője a Debrecen-Nagycsere-Halápi Református Missziói Egyházközség, élén Jenei Zoltán Tiszteletes Úrral!

Az adományok összegyűjtését és szétosztását az egyházközség tagjaival Ők végzik, és egyben otthont is adnak a rendezvénynek az imaház helyiségeiben és az udvarán. Az Egyházközség tagjai, szorgalmas házi asszonyok meleg étellel egészítik ki az általunk kínált ebédet és süteményeket készítenek erre az alkalomra. Szinte már természetes az itt lakók és hozzátartozóik, valamint a vadásztársaság tagjainak körében, hogy szervezetten erre az időpontra minden korosztály számára összegyűjtenek használható ruhákat, lábbeliket, amit szintén ekkor vehetnek át azok, akiknek szüksége van rá.

Az alábbi linken tekinthető meg, a Tanyasi Karácsonyon készült képek:

Tanyasi Karácsony Nagycserén
(Forrás: HAON, Fotó: Molnár Péter)

Itt megtekinthető a 2018-as felhívást, amely hűen igazolja, hogy az összefogás és az emberi jó szándék mi mindenre képes.


2019-ben tovább léptünk: a vadászat szélesebb körben való megismertetésének és elismertetésének a szándékával.


Óvodás csoportokat fogadunk, bepillantást engedve a vadgazdálkodási

tevékenységünkbe , azzal a nem titkolt céllal, hogy ne csak a „csúnya vadász bácsit” ismerjék, hanem lássák, hogy a vadat etetni is kell, megfelelő körülmények között (etető, itató) segíteni az életben maradáshoz különösen a+ téli időkben.

A vadetető szálas takarmánnyal való feltöltése, az általuk hozott sárgarépa és egyéb zöldség és takarmány kiszórása nyomot hagyó élmény a számukra: egy értékes kirándulás is egyben az egészséges erdei levegőn.

Hiszem, ha ezt a tevékenységünket rendszeresen visszatérően folytatjuk ” az elszórt mag

termő talajra talál” és szép lassan kedvezőbbé lehet formálni a vadászokról alkotott közösségi véleményt.

Az óvodásokról fotókat láthattok az alábbi linken:


Vadetetés óvodásokkal
Vadetetés óvodásokkal
Vadetetés óvodásokkal
Vadetetés óvodásokkal 2019

VADÁSZTÁRSAIM ! TEGYÜNK EGYÜTT EZÉRT A CÉLÉRT, KI-KI A SAJÁT TEHETSÉGE ÉS LEHETŐSÉGE SZERINT, HIGGYÉTEK EL, MINDENÜTT VANNAK JÓ SZÁNDÉKÚ EMBEREK AKIKET MEG LEHET SZÓLÍTANI ÉS A CÉL ÉRDEKÉBEN MOZGÓSÍTANI.


CSATLAKOZZATOK A FELHÍVÁSHOZ!!



Debrecen, 2019. január 30.



Dr Bihary Béla

Vt.elnök